Tanítványunk családjának kérünk segítséget

Iskolánk tanítványának családja került bajba. Megköszönünk minden segítséget!

Az Édesanya levele, kérése:


"Egy sajnálatos esemény kapcsán írok Önöknek, ugyanis múlt hét szerdán leégett a családi házunk Tordason, ahol autista gyermekünkkel, Miksával éltünk egy idilli környezetben. A házat egy elektromos zárlatnak köszönhetően pár óra alatt először a tűz, aztán az oltási víz tette magáévá. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki nem sérült meg, Miksa épp iskolában volt Budapesten, így nem volt jelen a tragikus pillanatokban.

A tűzkár következtében a tető teljesen elégett, a falak és a bútorok eláztak, a lakás lakhatatlanná vált. Azt még nem tudjuk, hogy a mostani időjárási körülmények mit okoznak, és pontosan meddig kell bontanunk a házat, de az nagyjából sejthető, hogy jó esetben csak a falak maradnak.

Ideiglenesen a nagyszülőknél, Budapesten kaptunk menedéket, és azt csak remélni merjük, hogy Miksa élethelyzetében bekövetkezett hirtelen változás nem okoz nagy törést benne. Érthető módon a legfontosabb célunk az ő megszokott környezetének és komfortjának minél előbbi visszaállítása.

Az anyagi lehetőségeink korlátozottak, azokat sokszorosan meghaladja a keletkezett kár. Biztosítva az épület sajnos nem volt. Az újrakezdéshez leginkább anyagi forrásra lenne szükségünk.

Amennyiben módjukban áll, kérem, segítsenek az alábbi számlaszámon.


Köszönettel:

Pataki Ágnes

11773102-05670897-00000000

Kiemelt bejegyzések
Legfrissebb bejegyzések
Archívum
Kövessen minket!
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square

Szakértő segítség az érintetteknek, szakmai támogatás a szakembereknek.

 

Tájékoztatjuk, hogy weboldalunk a látogatók magasabb szintű kiszolgálása érdekében cookie-kat használ az Adatkezelési Tájékoztatónkban közzétett módon.

Autizmus Alapítvány | Adatvédelmi tájékoztató | Impresszum

  • Facebook Basic Square